Anime Legends
Minden ami anime :)

MENÜ

Kuchiki Rukia

 név: Kuchiki Rukia

kor: ismeretlen

imgres.jpg

 

családja: Kuchiki Byakuya (báty)

hajszín: fekete

szemszín: kék

magasság: 150cm

súly: 40kg 

születésnap: Január 14 

hivatás: Halálisten

zanpakuto: Sode no Shirayuki (Kristály hó leple)

 

Kuchiki Rukia egy halálisten, akit Karakurába, Ichigo városába küldenek, hogy megvédje a várost a feltűnő lidércektől. Noha fizikailag úgy néz ki, mint egy tizenéves lány, de valójában már több mint 100 éves 
 Rukia mondhatni ennek a remek animének a másik főszereplője. Elmondható róla hogy Renjivel, Kirával és Hinamorival járt együtt a Halálisten Akadémiára. Végülis a 13. osztagba került, ahol nagyon jó kapcsolatba került az osztag hadnagyával Shiba Kaien-el bár végül is saját kezével kellett végeznie vele, mivel egy lidérc megszállta. Majd egy küldetés során találkozik Kurosaki Ichigo-val és innentől kezdve, megváltozik minden. És majd Ichigonak adja a zanpakutoját és erejét. Rukia ereje éleszti fel Ichigo képességeit, és ő változtatja meg véglegesen életének folyását. Cserediáknak álcázza magát, hogy Ichigo közelében lehessen, és így kitanítsa a Halálistenek feladataira.Ám ez erő átadása súlyos büntett, egy nap a Lelekek Világából eljött bátya Byakuya és Renji hogy visszavigyék őt, mivel Ichigo-t halál istenné tette, ezért bűnhődnie kell, mert egy halandó embernek átadta a halálisteni képességét .Ebben az incidensbe ichigo kishílyán belehalt. Ezek után Rukiát vissza viszik a Lelkek Világába, ahol is kivégzésre ítélik Persze ezt Ichigo-ék nem hagyják annyiban, és elhatározzák hogy megmentik őt a haláltól. Ez sikerült is , de ekkor derült ki hogy Aizen áll minden mögött, és hogy Rukiában volt a lélek bontó gömb , amit Aizen kivett belőle. Renjivel

Grimmjow és az arrancar csapata, igaz ez nem a terv szerinti lépés volt. A céljük azok az emberek megölése volt akiknek lélekenergiájuk van. D-roy Chad-ot akarta megölni , ez nem sikerült neki, mert Ichigohírtelen megérkezett Rukiával. Chad-ot inkább elküldték mert alkalmatlan lett volna a harcra. Ennek nem örült senki sem. Ichigo helyett Rukia állt ki az arrancarral. A lány ekkor mutatta meg elösszőr a shikai-t Ichigonak. D-roya kard képeségét nem jól értelmezte és ez volt a veszte is, mert nem a földet fagyasztja be a kard hanem a fölötte a levegőt is. Ezután Grimmjowmeg jelent és Rukiára támadt , aki semmit nem tehetett az elllene, és az espada hasba döfte. Mégegyszer eljött az emberi világba Grimmjow és meg küzdött Ichigoval, akit már majdnem megölt. Rukia jött segíteni ekkor és egy uj technikát alkalmazva letudta fagyasztani Grimmjowot. De ez a gyenge támadás volt, meg sem kottyant Grimmjownak. Szóval könnyedén kiszabadult és Shinjivel kellett küzdenie, de az espadanak vissza kellett mennie Huecomundoba. Mikor Ichigo elmegy megmenteni Orihimét akkor Rukia is vele tart. A Gilianok erdejében Rukia találkozik egy halálistennel akiAshidonak hívnak. A lány segítneki legyőzni az adjhukasokat. Ichigoékkimenekülnek onnan de Ashido hősiesen ott marad inkább. Később már amikor Ichigoék szétválnak , Rukia összefut Aaroniero Arlerirel a 9. espadaval.  Hamar felvedi hogyShiba Kaien lelke benne van és megmutatja arcát. Rukia a kardjának 3. technikáját alkalmazva legyőzi az espadat. De a lány sújosan megsérül, és már jönne a következő harca a 7. espadaval mikor Rukia elájul és megmenti őt Kuchiki Byakuya. Hanatarou meg gyógyitja sebeit és elindul megmenteni Orihimét és segíteni Ichigonak. Habár a kivégzőosztag megálítja öket , Rukiának a kapitányukkal kellett megküzdenie aki az átváltoza után nem sokkal Yammy megöli. És mostChad-nak, Renji-nek és Rukiának vele kell harcolni.

 

Asztali nézet